bejegyzés megosztása:

The Thing – Mono

The Thing – Mono

Smalltown Superjazzz | stsj 213 | 2011

Egy igazi régivágású lemez: 34 perc, monóban rögzítve. A mai akciódzsessz egyik legbrutálisabb és egyben legcsodálatosabb triója, Don Cherry, Ornette Coleman és a korabeli nagyok hagyatékának tisztelői és továbbvivői idén egy viszonylag visszafogottabb anyaggal jelentkeztek. A Mono nem szól bombasztikusan, nincsenek vendégek, nincs sztárproducer, nincs elektronika, mégis benne van az állati vadság, vagy ahogyan mondani szokták: a dög.

2000 óta a Mono a tizedik The Thing sorlemez, és a hatodik olyan, amin a trió vendégzenészek nélkül játszik. Megalakulásuk óta Joe McPhee és Ken Vandermark is fújt már Gustafssonék mellett; a tavaly és tavalyelőtt megjelent, Tokióban felvett kvázi-ikerlemezeken pedig Otomo Yoshihide és Jim O’Rourke kerekítette a csoportot kvartetté. Szép dolog a zenekar lemezeit hallgatni, de a The Thing élőben mutatja meg igazán magát. Az elmúlt években a legelképesztőbb felállásokkal tartottak romboló-tomboló erődemonstrációkat: tavaly a héttagú The Thing XL és annak XXL variációja egy kisebb big band-ként zúdította ránk a legzsigeribb, legzabolátlanabb szabaddzsesszt; idén pedig Barry Guy-jal duplabőgős négyessé egészülve, majd pedig Neneh Cherry énekesnővel vettek fel anyagokat. Már most tudni lehet, hogy jövő februárban Peter Evans trombitással és Agustí Fernández zongoristával turnéznak, vagyis közel sem hallottunk még mindent, ami a The Thingben rejlik.

A Mono bár valamivel mérsékeltebb elődeinél, nem engedi elfeledni, hogy a The Thing a megfeszített izmok, a bestiális vehemencia zenéje. A svéd Mats Gustafsson tenor- és bariton szaxofonját szinte ritmushangszerként használja, hosszabb-rövidebb bárdolatlan frázisokat tülköl; a zenekar két norvég tagjának, a nagybőgős Ingebrigt Håker Flaten és a dobos Paal Nilssen-Love játéka viszont bőven túlmutat egy szimpla ritmusszekcióén. Mindketten nyakatekert dallamokat játszanak, szabadon, rapszodikusan, az összjáték mégsem hullik szilánkjaira.

Az idei év elején Melbourneben rögzített nagylemez Nilssen-Love Viking című darabjával nyit: kilenc percnyi tombolás, a triónak nem kell sok, hogy a csúcspontra hergelje magát. Az agresszív és szándékosan ormótlan szaxofonjátékot Sonny Rollins Alfie’s Theme-jének vérbő átdolgozása oldja, a maradék közel húsz percben pedig jönnek sorban a trió közösen komponált szerzeményei. Szinte még bele sem melegszünk a zenébe, el sem kezd izzadni a homlokunk, már vége is az albumnak. Bő félóra, nem több. Mondanám, hogy kevés, de tekintsük a Mono-t egy pillanatképnek.

Élőben viszont az a leggyönyörűbb a The Thing akciódzsesszében, hogy itt és most, az orrunk előtt történik. Gustafssonék legnagyobb szerencsénkre az úton vannak otthon, ennek köszönhetően az elmúlt öt évben háromszor is játszottak Magyaroszágon – Győr és Székesfehérvár után tavaly végre Budapestre is eljutottak -, a környéken pedig évente akár többször is meg lehet hallgatni őket.

(Mats Gustafsson legközelebb 2012 április 12-én játszik Budapesten: a Merzbow néven alkotó japán zajzenész, Masami Akita és Pándi Balázs dobos társaságában ad koncertet az A38 állóhajó gyomrában.)

1. Viking [8:53] 2. Alfie’s Theme [6:16] 3. Bruremarsj [3:48] 4. Triple Fox [8:58] 5. Silver Slipper [2:24] 6. There Is Shitloads Of Red Meat Missing [4:02]

matsgus.com
thingjazz.com
smalltownsuperjazzz.com


Újságíró, kurátor, producer. 2002 óta az Improv.hu online zenei magazin szerkesztője, 2007 óta koncertszervező Szegeden (Improv Est), 2015 óta alkalmanként Budapesten (No Wave Est), és 2016 óta Ljubljanában (FriForma, Confine Aperto). Maradék szabadidejében az Inexhaustible Editions hanglemezkiadót menedzseli, a horvátországi „Improcon – Congress Of Free Improvised Music, Arts & Thoughts” workshop fesztivált szervezi, és a szlovén Centralala.si online zenei magazint szerkeszti.

KAPCSOLÓDÓ BEJEGYZÉSEK

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

INSTAGRAM
hanghordozópornó | megjelenésfetisizmus
X