bejegyzés megosztása:

Transzparenciák és pszeudo monokróm – Lakner...

Transzparenciák és pszeudo monokróm – Lakner László kiállítása Veszprémben

A veszprémi Művészetek Házának Vass László Galériájában nyílt meg Lakner László Kossuth-díjas magyar neoavantgárd festő és grafikus „Áttekintés / Monochromia – válogatott művek” című tematikus kiállítása. Lakner munkásságát a folyton mozgásban lévő művészeti folyamatok, a változás, megújulás, erózió, újratervezés szövi át. A festészeti stílusok és izmusok széles spektrumát bejárta, ez a hosszú technikai, technológiai és szellemi út minden tapasztalatával lerakódott és beágyazódott formanyelvébe. A sok stílus és formakultúra mint a talajtani rétegek feszülnek össze az életútban; különleges és ritka sűrűségű egységgé áll össze az elmúlt nyolcvankét év lakneri perspektívája. Ha a két végpontot, a legszélső értékeket vesszük szemlélődésünk tengelyének, belátható az a hatalmas ív, amit Lakner bejárt a hiperrealizmustól a monokrómig. Számomra sokkal izgalmasabb a törekvés, amit a szellem végez a vászon és a festék ellenében. Hogy hogyan jönnek létre azok a töréspontok, ahol az addig erőteljes hullám megtörik, visszafordul magába és később már csak a morajlását halljuk, végül csak a magas víz mosta köveken látjuk, hogy hol tetőzött. A stílus- és korszakváltások talán így érhetők tetten.

Jelen diskurzusunk tárgya a monokróm művészet megjelenése, jelenléte és evolúciója Lakner festői processzusában. A monokróm művészet egy örökös szabadesés, egy artikulálatlan hang, ami mindig is jelen volt és mindig is jelen lesz. A tér, idő, befogóforma és mindennemű egomán céltól való megfontolt, de nagyon erős hátralépés. Az egyediség és önmegvalósítás végtelenül elcsépelt terhelt formuláitól való végleges elszakadás. A monokróm munka vagy processzus Lakner munkásságában eszköz és taktikai kérdés, és nem felétlenül egy megkoreografált végcél.

A színek és felületek, textúrák kizárólagos autokrata uralkodása nem öncélú és nem is mesterkélt, sokkal inkább praktikus. Az egyszínűség kis léptékű kérdések mély megválaszolására alkalmas igazán. Ha az alkotó hátra képes hagyni az akaratot, kitárulnak addig jelentéktelennek hitt részletek. Ez a festészet az erejét a szűkszavúságában rejti. Távolabbról szemlélve transzparens lehet a hanggal. Vegyük John Cage 4’33”-as tételét – a csend mint koncepció. Ez a sokat hallott és hallatott tény ugyanúgy nem igaz, mint ahogyan az sem, hogy a monokróm festészet a színek uralma. Ez számomra a gondolkodás megkerülése. Cage darabja a kontextusról szól, és nem az aktivitás hiányáról. Hogy egy fenyő szék adott terhelés alatt hogyan képes megreccsenni a tizennegyedik sorban, és ezáltal hogyan befolyásolja a darab további alakulását.

Egy másik analógia a komplexebb megértéshez a minimalista- vagy drone zene. Az egy-egy, akár több órán keresztül kitartott hangra írott művek, mondhatni a zeneiség monokrómjai. Kiiktatja az egót az alkotó és befogadó kontextusából, és kíváncsisággal, szabad asszociációval egészíti ki. A festészetben is ezek az amúgy is marginális kérdések erősödnek fel és válnak sokrétegű többdimenziós problémákká. A mi esetünk a fehér, durván textúrál festékrétegek csipkézettsége legalább olyan fontos, mint azt apró felületeken előtűnő alap. Ha elmélyülünk ezeknek a képeknek a befogadásában, sok művészettörténeti előkép érhető nyomon, akár az avantgárd, a gesztus, vagy a bécsi akcionizmus. Másik munkája, Claude Monet neve sárga nyomhagyott alapon, fehér betűkkel. Az előzmények között szerepelhet, Marcel Duchamp vagy a pop art jelleg, de itt is beépülnek gesztus törekvések és nyomhagyások. Nevezhetjük monokrómnak is, de létezik erről a korszakról, a heges képek elnevezés is.

Lakner László művészetében a talaj minden esetben kultúra képző anyag, hiszen determinálja, hogy mi képes megtelepedni rajta. Fotó: Improv.hu

Mindkét példán jól érezhető a kutató, folyton önelemző alkotó jelenléte és a hosszú előtörténet. A monokrómia, akárcsak az egy kitartott hangra írt zenemű, a festő vagy zenész kreativitását teszteli, és egyben a befogadó érzékelésének határait is. Tematikus kérdés, hogy meddig folytatható a visszabontás, az egyén mint individuum kivonása az alkotási processzusból? A lehető legszűkebb mozgástérben felértékelődnek a minimális eltérések, a véletlen vagy irányított véletlen jelentősége. Az egyszínfestés esztétikai alapvetése, hogy nem a tartalomra, vagy a produktumra fókuszálja a figyelmet, hanem az indirekt megjelenő értékekre. A falsíkól való elemelkedést az adott térre gyakorolt hatását. Uralja-e a teret, vagy kiegészíti, vagy csak biotóp módon létezik benne. Mind más habitust, célt, vagy pont szabad céltalanságot feltételez.

A monokróm magyar névsora és történelme nem kifejezetten terebélyes, mégis karakteres alkotók alkotják ezt a már-már zárt társaságot. Lakner képein majdnem minden esetben felfedezhető akár csak egy apró gesztusszerű, vagy közvetett utalásszerű plusz. Emiatt én „nem monokróm elemekkel épített monokróm”-nak nevezném a most kiállított munkáit, vagy pszeudo monkrómnak. Jó példa erre az állapotra az egyszínű felületekbe applikált kő és szikladarabok. Mondhatnánk „indokolatlan” gesztusnak is ezeket, mégis újra távolabbi értelmezéssel megsejthető egy mögöttes gondolati vonulat. A talaj minden esetben kultúra képző anyag, hiszen determinálja, hogy mi képes megtelepedni rajta. Így a mészköves, sárgás kitöltő szín és a kő máris egymásra találnak az alkotásban és egy koherens egységgé olvadthatnak, össze nem illeszthetőségük ellenére.

Lakner László életútjában talán az átjárhatóság és a transzparencia közel olyan fontos, mint a fantasztikus technikai tudás felhalmozása. Izgalmas kérdés, hogy e redukálásra törekvésnek mikor lesz újra egy hullámtörése. Mi lesz az az utolsó momentum, amikor magába fordul, és új erővel új irányba indul. Egy folyton határokat kereső és azokat újra definiáló alkotó mit tud kezdeni egy paradoxonra épülő izmussal. A radikális színfestés a festés elutasítása előtti talán utolsó lépés. Mégis az egyik legnagyobb szabadságot adja az alkotóknak, egy nyomasztó, fölétornyosuló parttalanság érzetével együtt.

Lakner számára talán pont az életútja adja meg az egyensúlyt a kés élén. A kiállítás több korszakból merít munkákat, de ezek is mind kölcsönhatásban vannak a monokrómokkal. Lakner László monokrómja épp annyira mozog a stílus határvonalain, mint alkotója a maga valóságában.


Koncertszervező 2008 óta, képzőművész és vizuális kommunikáció tanár 2009 óta, etika-filozófia tanár 2015 óta, és galéria asszisztens 2018-ig a veszprémi Művészetek Házában. 2018-tól grafikus tanár a zirci III. Béla Művészeti Gimnáziumban. Alkotómunkák, performanszok, publikációk, tanulmányok és koncertek, egyéni és csoportos kiállítások 2010 óta. Monoton/monokrom néven 2015-től drone zenei és monokróm festészeti programot folytat, és az Improv.hu szerzője.

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

INSTAGRAM
hanghordozópornó | megjelenésfetisizmus
X